2016. jan. 10.

Szilveszteri túrázás a Magas-Tátrában

2015-ös évben az Utazom.com kínálatából választottunk programot. Mivel a Magas-Tátra belopta magát a szívünkbe így pont kapóra jött ez a 4 napos "expedíció" :)

1. nap – Budapest – Besztercebánya – Ótátrafüred. Túra a Zamkovszky-menedékházhoz.
Kissé fáradtan a korai keléstől elindultunk Budapestről a mulatság helyszíne felé. Egy kis utazás után elértünk a Ótátrafüredet (1010 m), majd siklóvasúttal felmentünk a Tarajkára (1284 m). Az első napi bemelegítő túra innen indult. Sajnos hóesés nem volt, viszont cserébe gyönyörű szikrázó napsütésben volt részünk (ez igaz mind a 4 napra). De ez nem szegte kedvünk, mert így is havas/jeges/fagyott tájon volt alkalmunk kirándulni.


Elhaladtunk a 20 méter magas Óriás-vízesés (1340 m) előtt majd a Zamkovszky-menedékházban (1475 m) elfogyasztottuk az ebédünket.




Ahhoz, hogy ilyen finomakat együnk, valakiknek fel kell cipelni az ellátmányt ilyen csomagokkal a hátukon:


Felfelé menet még a menedékház előtt találkoztunk egy szépséges rókával. Az út mellett állt és kéregetett. Amint kapott valamit befutott a fák közé, hogy zavartalanul tudjon enni, de amint elfogyott újra kijött hozzánk.


Gyönyörű kilátásban volt részünk:


Lefelé jövet elkanyarodtunk, és megnéztük a Tar-pataki-vízesést:



2. nap – Újévi fürdőzés Poprádon, majd délutáni séta a hangulatos Ótátrafüreden.
A szilveszteri bulit a poprádi Aqua City élményfürdőben hevertük ki. Jakuzzi, termálvíz, koktél... elhihetitek pihentető volt :)

3. nap – Évadkezdő túra a Gyopár menedékházhoz.
Már az első nap tudtuk (sajnos), hogy a jegesedés miatt valószínű változni fog a program, ezért nem is okozott meglepetést, hogy a meghirdetett Zöld-tavi menedékház (itt is jártunk, megtekinthető >>ITT<<) helyett a Gyopár menedékház felé vettük az irányt. (mint utólag kiderül 10 nap alatt 14 halálos áldozat volt, így azért jobban érthető a vezetők döntése a változtatásról...)





4. nap – Csorbató – Fátyol-vízesés – Csorbató. Délután hazaindulás Budapestre.
Aki régóta figyelemmel kísér minket az tudhatja, hogy a Csorbai-tónál (1350 m) már voltunk, az arról készült bejegyzést megtaláljátok >>ITT<<
A legszebb túra ez volt, gyönyörű napsütés fogadott minket, és olyan helyen mentünk végig ahol semmi nem takarta el a napot :)








Bizonyíték, hogy tényleg ott voltunk :)


Innen is köszönjük a túravezetőinknek és a túratársainknak a csodálatos emlékeket, és hogy vigyáztak ránk, hogy ne növeljük a baleseti statisztikát!

2 megjegyzés:

  1. Csodás élmény lehetett, gyönyörűek a képek, bár sajnálattal látom, hogy a táj még mindig őrzi a borzalmas fa pusztulás nyomait. A róka csodaszép, kár, hogy nincs több kép róla. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. Az volt :)
      Csodásan indult az év, reméljük csak felfelé megy a szint. Viszont sajnos nem mostanában fog rendbe jönni az erdő... valami bogár is megtámadta amit nem vitt el a vihar.
      Van még róka, estefelé teszek még fel :)

      Törlés